Péntek délutáni kávé

avagy Magyari Péter 2008. 08. 16-án megjelent, “Rotten a mennybe, Müller a sírba” c. cikkének parafrázisa (http://index.hu/kultur/2008/sziget/sexurh6888/)

Két régi, rövid életű, ám annál maradandóbbat alkotó legenda követte egymást a Nagyszínpadon pénteken a Szigeten. Az URH a körülmények ellenére félelmetesen jó koncertet adott, a Sex Pistols viszont unalmas és sablonos volt.

URH

2008. július 15-én kedden elhunyt Dénes József “Dönci”, az Európa Kiadó és a Balaton egykori gitárosa, a magyar underground zenei élet egyik legendás alakja. 2002 óta nincs közöttünk Gémes János “Dixi” sem.

2008. augusztus 15-én délután 6 órakor a Nagyszínpadon hat ember áll, a magyar underground zenei élet legendás alakjai, az Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Sziámi zenészei, alapító tagjai, Dönci és Dixi barátai. 

Müller Péter a koncert bevezetőjében megadta a hangot: Nincs már Dixi, nincs már Dönci sem...Nehéz egy zenésztárs halála után egy hónappal vidám koncertet adni.

Ennek ellenére a koncert pörgős, Müller Péter szürke öltönyében teljes átéléssel eljátssza a dalokat, fejből skandálja a szövegeket. Igen, nem ének ez, inkább énekbeszéd. Hamisságot emlegetni hülyeség. Van, hogy kicsit szétcsúsznak, kicsit elbizonytalanodnak, néha kicsit amatőr a hangzás, de a koncert üt, a közönség őrjöng, lelkes. A nosztalgiázók ugyanúgy, mint szűzfülű barátnőm, aki először hallotta őket.

Aki nem tudja, ki az a nő (Bárdos Deák Ágnes), és minek jött fel a színpadra az utolsó számnál, annak a koncert nem mond semmit. Annak Müller felvezető szavai, Dönci és Dixi neve sem mondanak semmit. Annak egyszerűen “szomorú fejjel, egyetlen halvány mosoly nélkül, magába fordulva játszott mindenki”, és műsoruk “humortalan, bágyadt és hamis” volt.

Mindennek megvan a maga ideje. Humor? Majd máskor.

Az elhangzott számok:

• Katt
• Bétaville
• Van-e élet a Földön?
• Rock’n Fuck’n
• Márti
• Kék fény
• Vigyetek el
• Ki akarja nyírni a doktor
• Szabadíts meg
• Nagy Testvér
• Ismeretlen katona
• Szavazz rám
• Bye-bye
• Pokoli aranykor
• Bon bon si bon

Sex Pistols

A Sex Pistols unalmas és sablonos koncertet adott péntek este. "Szélvihar kerekedett, amikor a legendás zenekar a színpadra lépett", és az egyhangú dübörgés ellenére másfél óráig sokan nagyon jól érezték magukat.

Johnny Rotten bohóckodott és keménykedett, hozta az elvárt és megszokott formáját, a kötelező, polgárpukkasztó elemeket - ezért szeretjük, ettől lett az, aki. Igen, mára már kicsit saját maga paródiájává vált, érződött a koncerten az irónia, de neki ez a feladata, ha ezt nem csinálja, akkor nem is izgalmas, a Sex Pistols erről ismerszik meg.

A zenekar többi tagja felett is eljárt az idő, elmúlt a lázadás, maradt a kötelesség. Glen Matlock mára egy jól szituált, konszolidálódott ötvenes, fehér nadrágban és kék piké pólóban, mintha a golf pályáról vagy a yacht kikötőből érkezett volna, komótosan elpöntyögte a kíséretet, miközben Johnny hülyéskedett, Steve Jones pedig gorillaként görnyedt gitárja fölé.

Apropó ének. Müller Péterhez hasonlóan Johnny Rotten sem énekel, kb. egy hangmagasságban üvölt végig. Müller Péterrel ellentétben viszont a szövegeket nem fejből énekli, neki nem belülről jön. A szöveg a Sex Pistols alapeleme (zeneileg nulla), ígyhát nincs mit tenni, a poros szövegeket elő kell venni, kinyomtatni, és szépen lerakni a monitor hangfalak elé, aztán minden szám előtt/után lehajolni, és rendezgetni a papírokat, hogy a megfelelő legyen felül. 

“Lelkesedett és kacagott a közönség, a zenészek úgy tűntek, mint akik tényleg élvezik a játékot”. Igen, jó érzés a színpadon állni, és látni, hogy több tízezren tombolnak arra, amit játszol.

A Sex Pistols számai punk számok (mi más lenne...). Néhány akkord, sika-sika-sika-sika (lásd Muszty-Dobay gitáriskola), egy hangon üvöltés, kemény(kedő) szöveg.

Úttörő, nagy hatású zenekar (volt), tagadhatatlan, lehet a zenéjükre tombolni, de az ötödik szám után már unalmas. Valahogy úgy voltam vele, mint öcsém Muse koncerten, aki a hatodik szám után megjegyezte: "ezt a számot már játszották".

Unottan hagytam el a helyszínt félidőben.